ERŐGYŰJTŐ

Önismereti Bátorságfejlesztő Gyakorlati Tanfolyam

×××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××

×  ERŐGYŰJTŐ 1. GYAKORLATI TANFOLYAM  ×

××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××× 

_ero_b-5_kocka_-_ero_1.jpg

AURALÁTÁS 1.

A fizikai sík élő és élettelen dolgait körbeveszi egy energiamező, amit aurának hívunk. Az aura vizsgálatához célszerű megtanulni az aura látását, ami nem egy nehéz feladat. Mégis könnyen előfordulhat, hogy néha mást érzékelünk, mint ami látható lenne.

Az Auralátás tanfolyam első szintjén megtanuljuk az aurikus színeket és a káprázatot. Néhány egyszerű gyakorlattal felkészítjük az elménket, hogy befogadó legyen az aura látására, majd alapgyakorlatokkal elkezdjük az aura látását. Azok, akik már látják az aurát, ezen a szinten a sok hasznos információt szerezhetnek amellett, hogy gyakorolhatják az auralátást. De nagyon fontos a közös alapozás, ha együtt szeretnénk haladni.

 

 PRÁNA TECHNIKA 1.

A 21. század elején, az energiagyógyászatban, Choa Kok Sui nevéhez köthető a prána gyógyászat irodalma. A Mester hivatalos iskoláján kívül is számosan foglalkoznak ezzel a praktikus módszerrel, amelyet az energiagyógyászat reiki utáni következő lépcsőnek tekinthetünk.

A Prána Technika egy csodálatos energetikai gyógyító módszer, amely mérsékelt képzelőerőt és fokozott koncentrációt igényel. Az első szinten megismerkedünk a technika alapjaival. A reikiben elkezdett érzékelési (pásztázási) technikát itt tovább folytatjuk mentális módszerekkel. Elsajátítjuk  az energia áramoltatás módszerét, az emberi energiatestek kezelését, tisztítását.

 

 MEDITÁCIÓ ELMÉLET

Sokan gondolják azt, ha leülnek egy kis időre törökülésbe, máris meditálnak. A meditáció azonban nem egyszerű. Amennyiben spirituális úton szeretnénk haladni az önfejlődés útján, úgy célszerű megismerkedni a meditáció lehetséges útjaival és várható eredményeivel. Az ERŐGYŰJTŐ játékunk minden technikájában fontos szerepet kap a meditáció, így itt az elején célszerű megismerni a meditáció útvesztőit, hogy egyre hatékonyabban figyelhessünk befelé. A legügyesebb játékosok az Elme lecsendesítését kapják jutalmul.

 

Az ERŐGYŰJTŐ 1. tanfolyam egy napos, általában 8:00 - 18:00 között zajlik. A tanfolyam elkezdésének szükséges alapfeltétele, a Misztikummentes REIKI 2 szintű tanfolyam. Részvétel előzetes bejelentkezés alapján lehetséges az "erogyujto@gmail.com" címen.

Az ERŐGYŰJTŐ 1. szintű játéka beépítésre került az ÉLETGUBANC Önismereti Tanfolyamba is, így ott is el tudod végezni.

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 4
Heti: 5
Havi: 22
Össz.: 10 556

Látogatottság növelés
Oldal: ERŐGYŰJTŐ 1
ERŐGYŰJTŐ - © 2008 - 2024 - erogyujto.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »